2016. augusztus 24., szerda

17.rész

"...Leesve a földre, levegő után kapkodtam (az ugyanis beszorult). Feltápászkodni sem sikerült, így esélytelenül feküdtem. Ekkor Demon felém közeledett, "Ez rossz húzás volt, kicsim" félét motyogva. Séta közben készítette a plazma bombáját, hogy majd azzal kiüt. Akkor hirtelen, a semmiből előttem termett ..."


(Dreamy szemszög)

Akkor,hirtelen, a semmiből előttem termett valami sötét. Gyorsan behunytam a szemem, hogy ne lássak semmit. Biztos, hogy nem egy bomba talált, el, mert akkor az lila lett volna... Nem, ez valami más volt... De vajon mi? Nem volt időm ezen agyalni,mert mozogni kezdett a védelmem. Meglepődésemre felüvöltött. Miután befejezte a hosszú, kihívó kiáltást, rám nézett. Csillogó szemmel néztem az övébe.
-Szikra!-üdvözöltem.
-Üdv, Milady.-mosolyodott el. Majd újra odaüvöltött. Látta, hogy boldogulok, így leszállt rólam, és fedezni kezdett. Nehezen, de felálltam és mellé álltam. A sötét hercegem fején a tüskék, és a háta kéken ragyogott. Nem tudom, mit jelenthetett, de biztos, hogy jót. Szikra elém állt, és védelmező pózban nézett Demonra. Szikra addigra,elég sok seb gazdája lett, de ez nem zavarta őt. Demon felegyenesedett és belekezdett a monológjába.
-Szóval így állunk. A lány, aki hű szerelmes volt, összeveszett a barátjával, most pedig szövetségesek. A fiú, aki mindent megtett érte, megharagudott rá, most pedig megmenti, mert marta a szívét a bűntudat.-sétálgatott előttünk. Persze ez olyan csöndben telt, hogy még a körmei csattanása víz hangzott. Szikra tekintettét nem vette le Demon-éről, és vicsorgott néhány szaván, amelyik nem volt neki szimpatikus. -Milyen kis aranyos....Hát nem?-nézett a szemébe, ami nagyon mart. -Most mi lesz? Közös erővel legyőztök? Csak hajrá...-abban a pillanatban megindultam felé, és a lövéseimmel bombáztam. A szárnyával védte magát, de akkor is hátrált. Akkor hirtelen felém lőtt. Ezt kivédtem, de akkor a farkával kigáncsolt és az oldalamra estem. Innentől Szikra támadásba lendült és a végsőkig küzdött. Néha-néha próbáltam besegíteni, de mindig csak hátra csapódtam. Végül csak feladtam, és a szélére húzódva figyeltem a heves verekedést. Később, megálltam messze egymástól, és a végső ütésekre készültem. Löttek pár plazma bombát, de azok mindig csak összeütköztek. Az egyik pillanatban Demon épp lőni akart, de kifogyott. Szikra kihasználva ezt a páratlan lehetőséget, ellőtte a legutolsó, legerősebb bombáját. Demon, az ütéstől teljesen legyengült, így erőtlenül zuhant a földre. Szikra kifáradva szuszogott, a tömeg újjongott. Boldogan akartam oda futni hozzá, de az ellenkezője sikerült. Aggódva értem oda a sebes győzteshez, és hozzá dörgölőztem. Szikra ugyanígy tett, de egy pillanatra felfigyelt.
-Mi a baj?-kérdezte, a könnyes szememre utalva.
-Féltem, hogy nem tudod legyőzni. Ebből baj is lehetett volna. A sebeid, súlyosak.-szipogtam.-Mi lesz ha nem épülsz fel rendesen?-néztem fel rá.
-Minden rendben lesz. Ígérem.-nézett rám mosolyogva. A szavai bár nem nyugtattak meg, azért hozzábújtam még jobban. Nem sokkal később meghallottuk a két csavargó trappolását. Sipákolva rohantak oda hozzánk, és szinte fellöktek(!), hogy beszélni/gratulálni tudjanak neki. Lassan mindenki megérkezett a sötét győzteshez, és gratuláltak neki. Lady már megint majdnem a nyakába ugrott, de mivel morogva méregettem, így nem tette. Elvezettük Szikrát egy gyógyítóhoz, aki bekötözte a sebeit. Miközben kötözte a lábát, én mellette ültem, és a farkamat összekulcsoltam az övével. Közben végig egymást néztük. Néha-néha feljajdult, de hamar abbamaradt. Hirtelen megtörtem a csendet, amire felkapta a fejét.
-Nem tudod miért ragyogtál?
-Ragyogtam?-kérdezte értetlenül.
-Igen. A fejeden a tüskék, és a hátadon végig a farkadon. Nem tudod, hogy mi lehetett az?
-Nem. Még nem hallottam róla.
-Az az titán, vagy alfa állapot.-szólalt meg a gyógyító nővérfúria. Értetlenül meredtünk rá, mire fel sem nézve folytatta. az azt jelenti, hogy elérte a legfelső hatalmát. Vagyis erősebb a normál Éjfúriánál. Ha netán alfa állapotba van, akkor az azt jelenti, hogy ő uralkodik a bizonyos sárkány csoport felett. ez esetben, ha a sárkányok megszavaznak, akkor az itt élők felelőse leszel. Vagyis, a vezérük...-fejezte be. Boldogan vigyorogtam Szikrára, aki megrökönyödve fogadta a hírt. Arckifejezését, lesápadtam, és biztatóan hozzádörgölőztem. Letettem a fejem és lefeküdtem elé. Ő pedig rárakta a fejét az enyémre. Nem sokkal később, meghallottam, hogy valaki kiabálja a nevem. Felkaptam a fejem és kapkodni kezdtem a fejem.
-Mi a baj, Milady?-kérdezte Szikra érdeklődve. Választ nem kapott. Hirtelen feltápászkodtam, és kifelé kezdtem futni. Szikra még utánam kiabált, de nem hallottam. Mindenhol kerestem a hangot, de nem találtam. Egyszer csak egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
-Dreamy?-kérdezte a hang, ami leszállt mögöttem.
-Wayne?-suttogtam könnyes szemmel, majd megfordultam, és bőgve öleltem át az említett. A nálam magasabb sárkány átölelt, és szorosan szorított. Hogy mégis kit öleltem annyira? Ő a bátyám volt. Sose gondoltam volna, hogy újra látom.Mikor elváltunk még könnyes szemmel néztem végig rajta. Felnőttünk. Mindketten. Hirtelen én törtem meg a megható pillanatot.
-Annyira hiányoztál...-fúrtam magam bele még jobban. Egy idő után szétváltunk és elmeséltem neki dióhéjban a nélküle töltött életemet. Közben sokat nevettünk, és persze sokat is kérdezett. Végül besétáltunk Szikrához, majd leülve befejeztem a mesélést.
-Szikra! Ő a rég elveszett bátyám, Wayne. Wayne! Ő a barátom, Szikra.-mindketten köszöntem egymásnak, majd szólt a nővér, hogy Szikra kész van. Felsegítettük, majd kisétáltunk a friss levegőre. Lesétáltunk a fűre, és ott folytattuk a beszélgetést. Szikra lefeküdt mögém, és a fejét rárakta a hátamra.
-Olyan helyesek vagytok együtt...-szólt végül Wayne egy idő után. Elmosolyodtam.
-És neked nincs párod, Wayne?-kérdte Szikra.
-Igen. Vagyis majdnem. Csak barátok vagyunk, az ő szeméből. Én máshogy gondolok rá.-meséli.
-Talán egyszer észreveszi...
-Nem hiszem. Az katonaként szolgál és más tetszik neki.
-Sajnálom.-mondtam, mire csak oldalra nézett.

4 megjegyzés:

  1. Ki az a sárki aki tetszik neki?? Amugy nagyon jo rész lett.

    VálaszTörlés
  2. Jó lett! Mikor jön a kövi??????
    ._. Haladj a következővel mintha angolnák kergetnének!

    VálaszTörlés
  3. :D rohanok!! :D Csak a kövi is az enyém 😂

    VálaszTörlés